„Alkotmány-talanság” Szigeti Péter 2012.03.20.
Figyelem!
Várjuk hozzáértő, önkéntes munkára kész riporterek, műsorkészítők, jegyzetírók jelentkezését!
Ha tudsz minket anyagilag támogatni, ide utalj:
MEBAL 10104105-06998900-01003003
(a megjegyzés rovatba kérjük, írd be: Paprikáskrumpli TV) Köszönjük!-
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
- Kj - Kapcsolat
- Szekeres Kató - Dr. Artner Annamária – “Nem középiskolás fokon”
- Vass Zsuzsanna - Dr. Krausz Tamás rovata – „Tört-én-elem”
- bona - Dr. Krausz Tamás rovata – „Tört-én-elem”
- Sárosiné Albert Ilona - Dr. Krausz Tamás rovata – „Tört-én-elem”
Archívum
Kategóriák
Címkék
- 2010
- Artner Annamária
- A tőkén túl
- A város mindenkié
- Bódi László
- Cipő
- Egyiptom
- End of the Line zenekar
- Európai Unió
- Gazdasági Rádió
- gyerek
- Hajek Csaba
- IMF
- Járdabál
- Kiskunfélegyháza
- Krausz Tamás
- köznevelés
- Magyar Szolidaritás Mozgalom
- Mészáros István
- oktatás
- pedagógia
- Republic
- Róna Péter
- szolidaritás
- sztrájk
- Szász Gábor
- Tamás Gáspár Miklós
- Tenner György
- választás
- válság
- vörösiszap
- Árok Kornél
Meta
Kedves „b”, én szeretem a paprikáskrumplit, bár lehet, hogy azért, mert már nem vagyok fiatal…? A tökfőzeléket is csak felnőtt koromban szerettem meg 🙂 Amúgy a rádió már ezen a néven vált ismertté, ezért most már nem érdemes új nevet adni neki – szerintem. A neveken mindig mindenki vitatkozik, kinek ez tetszik, kinek az. Úgy gondolom inkább a tartalom a lényeg, azzal asszociálódik a név is.
nevezzétek át a rádiót, ez a „paprikáskrumpli” név már önmagában elriaszt minden fiatalt, szörnyen bénán hangzik
A magam részéről hiányolom a a pozitív megoldást, nem elvek, hanem a gyakorlat szintjén.
Kedves Zoltán!
Nálam jó, valószínüleg nálad a baj. Javaslom hallgasd újra, ha így sem megy, töltsd le saját gépedre.
A „Mi folyik itt” konferencia lejátszása megszakad a 32. percnél.
Fájlhiba, vagy csak nekem nem mükszik?
Bartha Eszter előadásában elhangzott a munkás önigazgatás kérdése. Ez a téma már az 1956-os ellenforradalom alatt és után megalakult munkástanácsok témakörében is felmerült.
Miben nyilvánult volna meg az önigazgatás tulajdonképpen?
A termelést a tervgazdálkodás kötött tervszámai határozták meg. Nem tudom elképzelni azt, hogy a munkástanácsok szakmailag és közgazdaságilag bele tudtak volna szólni a termelés fő sarokszámaiba. Az adott termelőeszközök és munkabérek szorító környezetében miben is tudtak volna tanácsaikkal önigazgatni? Mit, és hogyan?
A szocialista brigádok lényegében ezt az önigazgatást, ill. annak egy kis részét próbálták meg pótolni. A szakszervezetek szerepe és a munkástanácsok feladatai sokban átfedték volna egymást. Jugoszláviában is létezett hasonló, de nem tudok arról, hogy gyökeresen növelték volna a termelés mennyiségét, minőségét és a termelésbe való beleszólás befolyásolta-e valójában a munkások helyzetét?
Tudtak volna a munkástanácsok a munka szervezésébe, értékelésébe, a munkaerő ésszerű felhasználásába beleszólni? Talán igen. De az akkori termelési szerkezet, a hierarchia – főleg amíg a tröszt rendszer működött – elképzelhetetlen volt.
Hogy ki legyen a közvetlen munkahelyi vezető? A rátermettség vagy a haveri kapcsolatok döntöttek volna? A hagyományos munkás-értelmiségi ellenállás, amely sokkal régebbi volt, mint a szocializmus – vajon a vezetők személyi kiválasztásának tekintetében megfelelő szakmai alapossággal döntött volna.
A termelés fenntartása, annak feladatai, a terv teljesítése olyan szakértelmet kíván, hogy már megbocsássanak, de az átlagos munkások nem rendelkeztek szakmai kompetenciával.
Véleményem szerint – a munkahelyi szakszervezeteknek, az újítómozgalomnak és a szocialista brigádmozgalomnak a helyes összehangolása – lényegében megvalósította volna a munkástanácsokat, még ha nem is az volt a nevük. Néhol, bizonyos mértékben meg is valósultak ennek a csírái. Jómagam részt vettem pl. az újítómozgalomban – és bátran állíthatom, hogy az Ikarus autóbuszokban sok olyan változást vezettek be, amelyek az én javaslataim alapján valósultak meg. Az, hogy „be kellett venni a főnököt” néha előfordult, de nem ez volt a jellemző.
Ha a kapitalizmus fennmarad a világgazdaság centrumövezetében… Innen visszatekintve is helyeselhetünk Leninnek és elvtársainak, hogy belevágtak a proletárforradalomba (abban a történelmi helyzetben, az akkor lehetséges tudással ezt meg is kellett tenniük), azonban ma már tudjuk, hogy a félperifériára szorítkozó antikapitalizmus ismét államszocializmusba torkollik, amely viszont saját osztályantagonizmust termel ki, szembeállítva az egyáltalán nem kvázi bérmunkássággal. Magyarán, az államszocializmus alkalmatlan arra, hogy utat képezzen az állam elhalásához. Akkor viszont mi értelme a félperiférián túllépni azon, hogy javítani igyekezzünk a kapitalizmus élhetőségét. Amennyiben azonban a dolgok logikája visz bennünket ezen túl, miközben az objektív feltételek továbbra is alkalmatlanok az államszocializmus meghaladására, az régiónk történelmi tragédiája (lásd előző bejegyzésem).
A vita elégé hosszú és szerteágazó témákat foglalt össze, amelyre egy tömbben nem is lehet válaszolni. Kiemelném Krausz Tamás számomra egyértelmű és világos teóriáját és a vita során tanúsított következetes gondolatmenetét. A rendszerváltást követő – nevezném nyíltan ellenforradalomnak – politikai történések ha burkoltan és nyíltan – de a kapitalizmus keretein belül próbálják végezni és magyarázni a történéseket. Holott, éppen a kapitalizmus ideiglenes győzelmekor kezdett erőteljesen és látványosan hanyatlani a kapitalizmus – anakronisztikusan szólva – éppen, hogy túlélte az ideiglenesen legyőzött államszocializmusokat – és nem tudta a tömegeket meggyőzni felsőbbrendűségéről. Agóniájában még arra sem tudott energiát fordítani, hogy a beígért kapitalista mannából juttasson valamit a szocialista rendszereket megtagadó tömegeknek – bizonyítás képpen.
A csalódottság azonban nem terelte vissza a tömegeket az „államszocialista vidám barakkokba”, hanem a múltba révedve, az egykori „valós”, de inkább misztifikált, soha sem volt történelmi nagyságok felmelegítésével a Horthy és prehorthysta idők rózsaszínű, festett egeinek vízióját keltette.
A vita mindezek mellet nem tudta a valós baloldal szerepét, küldetését felvázolni, óvatos pesszimizmusba révedt – és a valódi marxista, kommunista erők szerepét csak tangenciálisan érintette.
De a vita tulajdonképpen a realitások talaján állt. A mai magyar baloldal meglehetősen rossz állapotát hűen tükrözte. De az kétségkívül tény, hogy növekszik a kapitalizmuson kívüli megoldásokat keresők száma – de óva intek mindenkit a látszólag ugyanezt hirdető demagóg szélsőjobboldaltól…
Ha a kapitalizmus világszerte a bérek visszafogásával, a juttatások megnyirbálásával, a nyugdíjak csökkentésével akarja a profitrátát növelni, belekerül a saját csapdájába.
A csökkent jövedelmek miatt csökken a fogyasztás: ki fogja megvenni a profitot nyújtó termékeket? Hitel nyújtásával már nem lehet a fogyasztást növelni – látjuk a legutóbbi idők hitelcsapdáit.
A helyzet gyökeres megváltozását csak a valós szükségleteknek megfelelő termelés bevezetésével lehet elérni. Ehhez tudatos változás kell az emberi gondolkodásban, hogy ne a tőke, a tulajdon megszerzése, hanem a visszafogott, tudatos fogyasztás és az ehhez szükséges munka legyen a társadalom és az egyén célja.
A konferencia színvonalas előadásai bennem a következőket vetik föl.
Ha objektíve igaz a tétel, miszerint Közép-Kelet-Európában (Csehország és Szlovénia esetleges kivételével), de kiváltképpen Magyarországon a félperifériához tartozás, a termelőerők szűkössége, a társadalmi-termelési viszonyokon belüli gazdasági elkülönültség és a társadalom tagjainak elsöprő többségükben önérdekű magánszemélyként létezése miatt életképtelen mind a polgári demokrácia, illetve a hatalommegosztó jogállam, mind a kommünszocializmus, illetve a kommünállam, akkor eldöntendő alapkérdéssé válik, hogy van-e más alternatíva előttünk, mint a fasizálódás (végkifejletében valamiféle fasiszta jellegű állammal), avagy a baloldali antikapitalista fordulat (kikerülhetetlen beletorkolással egy bizonyos – természetesen redisztribútor uralkodó osztályos – államszocializmusba). Amennyiben pedig kiderül, hogy a tétel helytálló, és egyúttal a jövőbeni társadalmi-gazdasági-kulturális-mentális változások elkerülhetetlen kimeneteleként a szélsőjobboldali tőkés politikai rendszertől, illetve a baloldali antikapitalista államdiktatúrától lényegben különböző alternatíva nincs, bizony az esetben régiónk és országunk történelmi-civilizációs tragédiájával kell számolni.
Fekete György nyug. mentálpedagógus történelemtanár, Budapest